A farsang a gyerekek életében nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen imádnak beöltözni, átváltozni még ha csupán egy napra is egy évben. De nem csak az óvodában, vagy iskolában tarthatunk neki farsangi mulatságot, ha már megvan jelmez.

Az én kisfiam jelenleg óvodás éveit éli, legalább is még az utolsót. Emlékszem az első évben még annyira nem foglalkoztatta, hogy éppen minek öltöztetem be, de így utolsó évre már megvolt a maga kívánsága. Mivel az oviban is csak egy napos ünnep a farsang, így itthon is hordhatja a jelmezét, ha már megvettük. Kivételesen ezt én is megvettem, mert jelenleg eléggé idő szűkében vagyok, sajnos varrógéppel sem rendelkezem és valljuk be kézzel azért elég sokáig tartana összerakni.

Ha esetleg tartunk otthon is a gyermekünknek egy farsangi mulatságot, akkor a lakásunkat is ünnepi díszbe kell öltöztetnünk, hogy jó legyen a hangulat. Ehhez adunk most pár ötletet.

Krepp papír a plafonra

A krepp papír egy elég hálás anyag, nem is kerül sokba, ráadásul könnyen kezelhető és különféle élénk színekben kaphatunk a boltokban. Csak vágjunk hosszú csíkokat belőle és kicsit megtekerve rögzítsük egy sima celluxszal a plafonra, mivel kicsi a súlya elég a cellux. Ha a középső pontnak a csillárt spécized ki, akkor a lámpa világítása még inkább kiemeli a színeket.

farsang

A megoldás itt is ugyanaz, csak a hangulatot fel lehet dobni még egy kis színes lufival. Ha még akarunk extrát a dologba, akkor tölthetünk a lufikba konfettit is. Ilyenkor ne rögzítsük túl magasra, a gyerekek még pont elérjék ugrálva és aki kipukkaszt egyet, az kapja a konfettiesőt. A gyerekek imádni fogják!

farsang

Papír lámpások

A farsangból sem maradhatnak ki a lámpások. Egyszerű őket elkészíteni és felakasztva még jobban mutatnak.

farsang

Vidám papírkalap

Ez ugyan egy kicsit pepecselős munka, de mindenképpen megéri, hiszen a bohókás, vidám kalapokat biztos minden érkező gyermek imádni fogja, és még a hangulatot is feldobja.

farsang

Csak semmi flancolás

Amennyiben mégsem tartotok otthon farsangi bulit, de a hangulatot azért szeretnétek megteremteni, egyszerű színes papírcsíkokból készíthetünk dekorációt.

farsang

Pompom

Ezt a fajta dekorációt még az is el tudja készíteni, aki nem rendelkezik valami jó kézügyességgel. Egyszerű elkészíteni és a színkavalkád miatt elég mutatós, főleg ha a plafonról lógnak lefelé.

farsang

Azért adok egy kis segítséget is, hogy mégis hogyan kell elkészíteni a pompomokat.

farsang

Nem kell bonyolítani

Ez a dekoráció bizonyítja a legjobban, hogy a legegyszerűbb dolgok tudnak a legmutatósabbak lenni. Nem kell mindenféle extra nehezet kitalálnunk magunknak, ezekből a színes papír körökből készült függődísz a legjobb dekorációk közé tartozik. Azt hiszem én is meg fogom csinálni itthonra.

farsang

Papír bohócok

Ezek egy picit már pepecselősek ugyan, de egy hosszú madzagra felfüggesztve mutatós dekorációként szolgálhatnak, oviba és iskolába is egyaránt tökéletes lenne. Nyugodtan lehet adni a tippeket az óvónéniknek és tanítónéniknek.

farsang

Papírspirál

Ha már készítettünk egy pár bohócot és meguntuk a ragasztgatást, akkor itt egy pofonegyszerű dekoráció, mely szerintem az egyik legalapvetőbb mind közül, a papírspirál. Ezt is felfüggesztve, különböző színekben pompázva készíthetjük el.

farsang

Színes papírkalap

Ha nincs kedvünk nagyon extra kalapokat készíteni, két színes papír körből és egy kis krepp papírból mutatós kalapokat készíthetünk pofonegyszerűen.

farsang

Furi dekoráció

Tudom, első ránézésre nekem is a színes felmosófejek jutottak eszembe ennek a képnek a láttán, de hát a farsang lényege pont ez, hogy minél hajmeresztőbb dolgokat készítsünk.

farsang

Ezeket szedtem össze mára nektek, remélem találtok benne olyat, amit szívesen megcsinálnátok. Némelyik kicsit érdekesnek mondható, de hát pont ez a farsang lényege, hogy minél színesebb, vidámabb és érdekesebb legyen. A jelmezek kiegészítőihez is találtok még ötleteket, nézzetek szét a holnapon aztán ragadjátok a kezetekbe a papírt, ollót, ragasztót.