Tegnap este böngészgettem a videók között az interneten, hiszen milliónyi elképesztően kreatív ötletek kerülnek bemutatásra lépésről lépésre és azért így sokkal könnyebb is elkészíteni őket. Megragadta a figyelmemet, hogy mi mindent lehet kihozni egy ragasztópisztolyból. Most megmutatom nektek is.
Manapság egyre több mindent kitalálnak az emberek, hogyan s miként lehet a kidobandó dolgainkat újrahasznosítani. A ragasztópisztoly pedig kiváló eszköz a dolgok összeragasztására, hiszen pillanatok alatt megköt. Kicsit nyúlós ugyan, de szerintem ettől nyugodtan eltekinthetünk, mert tökéletesen összefog mindent, fa, fém, műanyag, kerámia, üveg, és a jó ég tudja még mi mindent képes összeragasztani. Azt biztosan garantálhatom, hogy ennek a cikknek az elolvasása után erősen el fogtok gondolkozni azon, hogy beszereztek magatoknak is egyet.
Papucs
Igen! Jól olvastátok! De nem ám csak ragasztóanyagként szerepel ez az anyag, hanem teljes egészében a ragasztóból áll a papucs. Fillérekbe kerül és legrosszabb esetben is egy fél óra alatt el lehet készíteni. Egy videóban meg is mutatják, mégis hogyan lehet ezt összehozni, ha meg akarod nézni, csak kattints a képre.
Telefon tok
A telefonunk az a tárgy, mely a nap nagy részében velünk van. A régi típusúak jóval strapabíróbbak, nyúzhatóbbak voltak. Az egyik ismerősöm még a WC-be is beleejtette véletlenül. Természetesen gyorsan kikapta, szétszedte amennyire csak tudta, szárította hajszárítóval és képzeljétek, hogy utána működött a telefon! Na de most nem ez a lényeg. A mai kényes érintőképernyős telefonok szélei elég hamar le tudnak pattogni és ma már annyiféle telefon van, hogy a jó ég sem tudja, hol lehet rá való szilikon tokot kapni. A ragasztópisztoly erre is megoldást nyújt.
Csúszásmentes kis cipők
A kisbabáknál, akik most tanultak meg járni, elég labilis az egyensúly, és a mi otthonunkban fellelhető padlóburkolatok, mint például a parketta elég csúszósak tudnak lenni. A boltban kapható csúszásmentes zoknik és kis cipők elég hamar elhasználódnak és ráadásul még nem is biztosítják azt a fajta tapadást, amit elvárnánk. Egy kis ragasztópisztollyal azonban a sima kis papucsot is csúszásmentessé tehetjük.
Ebben a videóban több fajta ötlet is van, azért külön is leírom nektek.
Csúszásmentes vállfa
Azt hiszem nem csak nekem szokott problémám lenni a vállfákkal, hogy állandóan lecsúsznak róla a ruhák. Ez inkább a műanyagból készültekre igaz, és ezzel a kis ragasztópisztoly ötlettel megoldható, hogy soha ne csússzanak le még a spagettipántos ruhák sem.
Csúszásmentes vágódeszka
Itt egy másik ismerős érzés. Számtalanszor találkoztam már azzal az esettel, hogy a vágódeszkán szeletelnék valamit, de a deszka folyamatosan elcsúszik. Egy kis ragasztópisztoly és már ezt a gondot is megoldottuk.
Jácint ragasztóból
Nem csak a hétköznapi tárgyaink javítására használhatjuk a ragasztópisztolyt. Fogj egy hurkapálcikát, vágd mondjuk három felé, így nem lesz túl hosszú a szár. Fesd le zöldre, majd az egyik végét vastagon ragasztópisztolyozd be, hogy majdnem egy henger kerüljön a végére, majd amíg még tapad mártsd bele különféle lilás árnyalatú gyöngyökbe. És már kész is a mű jácint.
Festmények ragasztóval
Nem csak virágdíszeket lehet ám csinálni egy ragasztópisztoly segítségével. Ha van egy zsírpapírod, vagy ahhoz hasonló, akkor már nincs is más dolgod, mint olyan mintát rajzolni a ragasztópisztolyod segítségével, amilyet szeretnél, majd fújd le különféle színű festékszórókkal. Amint megszáradt a ragasztót szedd le és készen is van az egyedi kép.
Ebben a videóban is több ötletet láthatsz, kiemelnék néhányat.
Hajpánt
Igen hölgyeim még ezt is megcsinálhatjuk ragasztóból. Lehet kapni különféle színű ragasztópisztolyba való rudat, ezekből lehet ezt elkészíteni. Nem muszáj egy színben elkészíteni, variálhatunk tetszésünk szerint.
Kábel javítás
Az életében mindenki vagy tucatszor találkozott már olyan kábellel, melynek a gumiborítása már megadta magát. Ilyenkor próbáljuk szigetelőszalaggal megoldani a dolgot, de az nem is tartós és utána még ráadásul az egész kábel ragadós marad. A tökéletes megoldás egy kis ragasztó.
Tükör egy kicsit másképp
Ez a típus mondjuk egy gyerekszobába tökéletesen beleillene. Nincs szükségünk másra csak egy hagyományos keretes tükörre, pár régi dinoszaurusz játékra, ragasztóra és fújható festékre. A végeredmény egészen elképesztő.
Amit gondoltok csináljatok meg belőle, az már tuti biztos, hogy én is beszerzek magamnak egy ragasztópisztolyt és kipróbálok több ötletet is.