Egy háztartás életében, ahol nem csak dísznek van a konyhai mosogató előfordulhat dugulás, vagy hogy már nagyon nehezen és lassan folyik le a víz. Szerelőre azonban nem lesz szükség, saját magunk is megoldhatjuk a problémát.

Senki sem akarja mégis megesik, hogy a lefolyó eldugul. Természetesen mi mindent megtettünk hiszen a konyhai lefolyó nyílásába tettünk szűrőt, így a nagyobb ételmaradékok nem jutna le, de a zsír és az apróbb szemcsék lerakódása egy idő után ugyanolyan elzáródást képesek okozni. Egy két házi praktikával azonban megoldhatjuk a dugulást.
Ha szerelés terén nem vagyunk teljesen analfabéták, akkor nekiállhatunk szétszedni a szifont, hogy jó alaposan kitakarítsuk, ami azért valljuk be elég koszos és büdös munka, de néha elengedhetetlen. Addig viszont vannak olyan praktikák, melyekkel egy dugulást, vagy ilyen lerakódást orvosolni tudunk és nem szükséges szerelőt hívni.

WC pumpa

A jó öreg WC pumpa szinte minden háztartásban előfordul pont azért, hogy a dugulásos eseteken segítsen. Mielőtt a lefolyó nyílásra helyeznénk érdemes egy pohár meleg vizet és egy kevés mosogatószert önteni a lefolyóba. Ha van túlfolyó, azt dugaszoljuk be egy ronggyal. Ezután a lefolyónyílást teljesen fedjük le a pumpával, majd annyi vizet engedjük, hogy teljesen elfedje a gumiharangot. Hitelen mozdulattal húzzuk fel, majd nyomjuk le. Eléggé középkori megoldásnak számít, ám semmilyen más eszközzel nem tudnánk elérni ezt a szívó-nyomó hatást.

dugulás

Drótkefe

A drótkefét nem csupán rozsda és festékmaradványok eltávolítására használhatjuk, hanem a lefolyó tisztításában is segítségünkre lehet. Szálai finomak és hajlékonyak, így mélyen a szifon belsejében is hatékony takarítást végezhetünk. A drótkefe segítségével a vízkőlerakódások okozta közepes dugulások is elháríthatók.

dugulás

Műanyag palack

Néha elegendő egyetlen műanyag palack is a lefolyó tisztításához. Amennyiben az üveg szája megfelelő átmérőjű, a túlfolyót nedves ronggyal tömítsük be, majd az üvegbe öntsünk forró vizet és lefele fordítva nyomjuk bele a lefolyóba. A palackot nyomjuk össze, majd engedjük ki, hogy a kiáramló víz nyomást fejthessen ki a lefolyóra és a dugulás okára is.

dugulás

Mentos vagy Cola

Akár hiszik akár nem, bizonyos esetekben ez is beválik. Elegendő 2-4 darab Mentos vagy egy kis Cola. A túlfolyót ugyanúgy nedves ruhával tömítsük el, majd öntsünk a lefolyóba egy liter Cola-t. Amint hangot hallunk a lefolyóból dugaszoljuk el és a bent keletkező nyomás hatására a dugulás megszűnik.

dugulás

Sütőpor és ecet

Ezt a módszert még a nagymamáink használták és mint minden régi módszer, ez is teljes mértékben működik. 4 evőkanál sütőport öntsünk a lefolyóba, majd rögtön küldjünk utána egy dl ecetet. Amint ez a két anyag találkozik hangos bugyborékolás kíséretébe kitakarítja a lefolyónkat, azonban egy kis forró vízzel még jobban rá tudunk segíteni a dologra.

dugulás

Kávézacc

A kávézacc széles körű alkalmazásába a lefolyótisztítás is beletartozik. Nem csak szagtalanítja a lefolyót. Egy liter vizet és egy adag kávézaccot öntsünk le a lefolyón, majd egy órát hagyjuk elaggódni magában, ezután pedig két liter forró vízzel öntsük le. Nem mondhatnám a leghatékonyabb módszernek, de mivel ez mindig kéznél van, érdemes kipróbálni.

dugulás

Kerti locsolótömlő

Ez a módszer is megér egy próbát, de mindenképpen legyünk óvatosak. A túlfolyót jó alaposan tömítsük be és keressünk valamilyen csatlakozót a lakásban, mely a lefolyóra passzol (a mosógép környékén találhatunk ilyet). A víznyomás segíthet a duguláson, de mindenképpen vigyázzunk, nehogy kárt tegyünk a lefolyórendszerben.

dugulás

Ha ezek a módszerek nem válnak be, akkor mindenképp érdemes szétszedni a szifont és bár elég undorító munka, jól kipucolni zsíroldóval, mosogatószerrel, folyékony súrolóval és üvegmosó segítségével. Amennyiben ezt is megtettük de a víz mégsem folyik le nincs más választásunk, mint hogy szóljunk a szerelőnek. Ő már a megfelelő eszközökkel felszerelkezve érkezik hozzánk és megoldja a problémánkat.
Utána viszont a fenti módszereket használva megelőzhetjük a lehetséges dugulást, úgyhogy időközönként nem árt a lefolyónak egy takarítás, hogy megóvjuk a pénztárcánkat és minél később legyen szükség a szerelőre.