Sokan vagyunk úgy, hogy néha a napi teendők közé csak pár órányi alvást tudunk beiktatni. Ilyenkor örülnénk, ha egy nap nem csak 24 órából állna, vagy éppen annak, ha 2-3 óra leforgása alatt lehetne 6-8 órának megfelelő alvást produkálni. Az alvás rettentően fontos a szervezetünknek, főként az agyunknak, így a minimum 6 órás pihenést nem szabad kihagynunk.
A következőkben olyan módszereket mutatunk be, amelyeket őseink alakítottak ki, de manapság is beválhat. Mutatjuk is!
1. A 4+2-es módszer
Ezzel a módszerrel 2 részre oszthatjuk az alvási ciklust. Egyszer 4 órára, majd némi ébrenlét után még 2-re. Gyakorlatban például: 1. szakasz: este nyolctól éjfélig, majd háromtól ötig alvás, közte 3 óra ébrenlét. Ugyan megszakítjuk az alvási ciklusunkat, de a többfázisú alvás bizonyítottan jó hatással van a szervezetre.
2. A Tesla- technika
Ez az alvástechnika már nem olyan egyszerű, és korántsem olyan ,,sok idő”, mint az előző pontban bemutatott módszer. Alig napi 2,5 órát ölel fel az alvási ciklus, mely nevét nem másról, mint a híres feltaláló- fizikusról, Nikola Tesláról kapta. Éjszaka 2, míg napközben 20 perc alvással képes volt a fennmaradó időt végigdolgozni, így nem meglepő, mennyi találmánnyal ajándékozta meg az emberiséget.
Habár listánkon a Tesla- technika a második helyen szerepel, ha még csak most kezdünk el megbarátkozni ezekkel az alvástechnikákkal, érdemes ennek a kipróbálását a legvégére hagyni.
3. Szieszta- technika
Térjünk át újra egy hosszabb alvási módszerre. Ez a technika 5 óra éjszakai alvást és 1,5 óra napközbeni alvást foglal magába. Viszonylag egyszerű áttérni erre a módszerre, mivel tulajdonképpen felidézhetjük óvodás korunkat, mikor még a csendes pihenő is a délután része volt. Ha felnőttként visszasírjuk ezt az időszakot, nosztalgiázzunk bátran azzal a módszerrel, amit annak idején Winston Churchill is előszeretettel alkalmazott.
4. Superhuman- technika
Ismét egy 2 órát felölelő alvási technikát mutatunk be. Salvador Dalí és Leonardo da Vinci is előszeretettel használta ezt a módszert. Mindössze 20 perceket aludtak egy nap alatt hatszor, 4 órás időközönként. Az ébrenlétek és alvások között számos új ötlettel tudtak előállni, mivel agyuk így a legmagasabb fokon tudott dolgozni.
Sok ember számára ez egy egyszerű és hatásos mód, ám mint mindennek, úgy ennek a technikának is vannak nehézségei. Például nagyon szorosan be kell tartanunk a beosztást: ha csak egy periódus is kimarad, rettenetesen rossz lehet a közérzetünk.
5. Everyman- módszer
Végezetül ismét egy hosszabb alvási módszer, az Everyman következik. Alapja a kisbabák, az idősek és az állatok alvásának megfigyelése és az ezekből származó következtetések levonása. 2,5 óra éjszakai alvásból és háromszor 20 perces napközbeni pihenőkből áll. Ez a beosztás a legrugalmasabban alakítható és a legkönnyebben megszokható, így bármilyen egészségkárosodás nélkül kipróbálhatjuk, kitapasztalhatjuk saját magunk is.
Kapcsolódó:
Még több érdekes témáért, ötletekért és tippekért látogass el az Ötletmánia Facebook- oldalára.