google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

Minden évszaknak megvannak a maga díszei, igaz hogy még a tél közepén járunk, de miért ne kezdhetnék el már most a tavaszi dekoráció elkészítését. A saját kezűleg elkészített dekorációnak pedig minden szomszéd a csodájára fog járni.

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy idén valahogy kimaradt a rendes tél, pedig mindig eltervezem, hogy a kisfiammal csinálunk egy hatalmas hóembert. Na hát ez idén sem jött össze. A tavasz pedig hamarosan megmutatja magát, így adunk egy pár ötletet, hogyan dobhatjuk fel a nagy tavaszi fáradság időszakába otthonunkat.

Papírdália

Ennek a gyönyörű dísznek az elkészítéséhez nincs másra szükségünk, mint jó sok színes papírra és egy adag ragasztóra. Természetesen elkészíthetőek más színből is, kisebb vagy nagyobb méretben, mindenkire rábízom, hogy milyet készít, lehet többet is, hogy egy komplett dekorációt alkossanak egy helyiségben. Ajtóra, ablakra, vagy esetleg a lépcsőkorlátra is alkalmas dísz lehet.

dekoráció

Húsvétváró nyuszikoszorú

Ha már nem bírunk magunkkal és már most elkezdenénk a húsvéti előkészületeket, ez az ajtódísz megfelelő feladat lehet számunkra. Nincs másra szükségünk hozzá, mint egy adag vesszőre, aki nem jár olyan helyen, annak akár a fűzfa ága is megfelelő lehet, csak azzal jobban kell vigyázni, mert sokkal puhább és hajlékonyabb. Kell még színes szalag, amit krepp papírból is kivághatunk, de a karácsonyi csomagolásokból maradt szalag is megfelelő, csak hogy újrahasznosítsuk a dolgokat.

dekoráció

Virágfüzér

Ezt a virágfüzért pofonegyszerű elkészíteni. Nem kell hozzá más, mint egy adag színes papír, szívószál, lyukasztó és egy madzag, amire felfűzzük a dolgokat. A szívószálat szétvágva hosszúkás gyöngyöket csinálhatunk, majd a kivágott virágformákat, amiket középen kilyukasztottunk felváltva felfűzzük a madzagra. Egy rövidebb változat lehet a kislányunk nyaklánca is, ha pedig hosszabbra sikerül gyönyörű tavaszi dekoráció lesz a lakásba.

dekoráció

Tavaszias ajtódísz

Egy ilyen ajtódísz láttán mindenkit elfoghat az irigység, hogy: „ezt vajon hol vette?” De miután eláruljuk nekik, hogy magunk készítettük, meg fognak pukkadni, hogy nekik nincs ilyenjük, és még az is lehet, hogy megpróbálnak rávenni, hogy készítsünk számukra is ilyen ajtódíszt. A szükséges eszközök: egy adag vessző, aki természetvédő, annak művirág – ez nem is hervad el hamar, fa csipeszek, és igazándiból minden, amit csak rá akarunk tenni. Engedjék nyugodtan szabadjára a fantáziájukat.

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

dekoráció

Vidám tojástartó

Ismét visszakanyarodtunk a húsvéthoz ezzel a vidám kinézetű tojástartóval. De vajon mik is kellenek egy ilyen dísz elkészítéséhez? Először is csipeszek. Igen, fa csipeszek, ebből van a külső tartórész. Aztán egy régi kerek fém dobozkának az alsó része, ez lesz az alja, hiszen a tojásoknak nem ártana benne is maradni. Jönnek a gombok, abból különböző színűek. Minél színesebb, annál jobb. Egy merev, színes anyagdarabra, melyet ha körbevágunk, akkor sem fog lekonyulni. Egy hurkapálcika, a virág szárának. Egy kis fehér festék, a csipeszek külső oldalának lefestéséhez. Jó sok ragasztó, hogy mindezt összetartsa valami. Ha mindez megvan neki is lehet esni az elkészítésnek.

dekoráció

 

Virágba borult ágak

A tavasz beköszöntével a madarak csiripelnek, a virágok pedig kihajtanak. De nem csak az elültetett virágok lehetnek szép díszei a tavaszi hangulatnak. A fák virágai is gyönyörűen mutatnak, mint dekoráció. Természetesen egy fát nem tudunk berakni a lakásunkba, de pár faággal feldobhatjuk a szürke hétköznapokat. Mivel a természetes virágok hamar elhervadnak és lepotyognak az ágakról, így ezt papír virágokkal helyettesíthetjük, melyek még lehet jobban is fognak kinézni, mint az igaziak. Egy vázába belerakva igen mutatós díszt kreálhatunk.

dekoráció

 

Számos fajtája lehet a dekorációnak, van aki festéket és ecsetet ragad és kipingálja az egész lakást, van aki a papír alapú díszek híve, hiszen azokat könnyű elkészíteni és bármikor lecserélhetjük. A varrás szerelmesei természetesen a dekoráció elkészítésekor az anyagok világában élik ki magukat. A barkácsolók pedig a faanyagokat varázsolják gyönyörű dekorációkká. Bármilyen anyagot, ötletet, eszközt, vagy éppen technikát válasszunk is, önmagunkat adjuk bele ezekbe a díszekbe és ezáltal még inkább sajátunkévá tesszük otthonunkat is.

 

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0