A születésnap mindig fontos ünnep egy ember életében, még akkor is, ha igyekszik eltitkolni, hány éves is valójában. Az ünneplés különböző lehet, van aki a féktelen bulizást szereti inkább, és a nagy tömeget, van aki viszolyog tőlük, és inkább egy szolid tévé-torta-ajándék-tévé kombóval szeret inkább túl lenni rajta. Bármelyik csoportba is tartozzunk, egy jó szülinapi köszöntővel sms-ben, vagy Messengeren jó kedvre lehet deríteni az illetőt!

Ami engem illet, valahol a két csoport között helyezkedek el: egy jól sikerült kertibuli a szűk baráti körrel jobban esik, mint egy hatszáz fős szülinapi buli, ahol a meghívottak 99%-át nem is ismerem. Régebben kaptam már vicces sms-ben is köszöntőket, de mostanában a barátok inkább személyesen, vagy Facebookon szoktak üzenni (“Nem gondoltam volna, hogy a szar ilyen sokáig eláll, stb.”).

Egy csokorba összeszedtem pár vicces köszöntőt, hátha lesz egy olyan ismerős, akit meg lehet tréfálni vele!

születésnapi köszöntők

Szép születésnapi köszöntők


Testvérem, szeretettel köszöntelek – e napon,
ha lenne a fejemen, levenném a kalapom,
Emelem poharam és egy jó nagyot kiáltok,
Születésed napján sok boldogságot kívánok!

 

Pompás napra ébredtünk,
mindenki boldog,
Hisz ma van a születésnapod!
Emlékezetes nap lesz számodra,
ezt megígérem,
Nem csak torta lesz a meglepetésem!

 

Ma van a születésnapod, köszöntelek Téged,
ha valaki ma rád néz, ne vágj szomorú képet.
Egy évben egyszer van ilyen alkalom,
legyél hát boldog ezen a szép napon.

 

Mikor kigyúlnak a fények,
pajkos tündérek zenélnek.
Huncut mosollyal egy Rád kacsint,
kicsi kendőből csillámot hint,
így adja át üzenetemet:
Boldog szülinapot Neked!

születésnapi köszöntők

Vicces születésnapi köszöntők

Szerelmemnek mit is kívánhatnék e-napon,
Hisz imádlak és szeretlek nagyon.
Köszöntés helyett fogadd hát a csókom,
S az ajándékom jövő héten pótlom.

 

 

 

 

Én Petőfi nem vagyok,
Verset Írni nem tudok.
De szívemből kívánom,
Légy boldog a világon!

 

Születésnapod alkalmából ne legyen hiányod nőből és piából,
ezt kívánja neked legjobb barátod, remélem ezt az üzenetet még látod!

 

Lehet, hogy nem én vagyok a legzseniálisabb barátod,
lehet, hogy nem én vagyok a legszebb, de legalább gondolok rád!
Boldog Születésnapot!

 

Bár a szülinapi tortád biztos finom és édes,
Ha a képedbe nyomom, ne légy rám túl mérges,
Nevess inkább rajta, hisz az benne a jó,
hogy a köszöntőm rövid, a buli pedig jó!

születésnapi köszöntők

Születésnapi idézetek

“Az ember nem annyi idős, ahány éves, hanem amennyinek érzi magát.”

/Gabriel García Márquez/

“Kezem fejedre téve
Kérem jó Istenem:
Tartson meg mindig ilyen
Szép tisztán, kedvesen.”

/Heinrich Heine/

“lelkifurdalásom van mert még nem hívtam fel édesanyámat
és nem kívántam boldog születésnapot
mert miközben boldog születésnapot kellett volna kívánnom
egy verset írtam neki
arról hogy miért van lelkifurdalásom”

/Lackfi János/

“A születésnap a szeretet megnyilvánulásának egy pillanata.”

/Dóka Péter/

“Az élet tartogat meglepetéseket: van, hogy azt mondja, csukd be a szemed, és fújd el a gyertyákat, aztán jól belenyomja a képedet a tortába, mielőtt kívánhatnál valamit. De! Néha, olykor, hébe-hóba azért sikerül elrebegned azt a kívánságot, és valóra is válik.”

/Emery Lord/

“Az élet, ha hozzáértően használjuk, hosszú.”

/Lucius Annaeus Seneca/

“A kor több egy számnál. Az egy életstílus.”

/Leila Sales/

“Mondd el, Anya, milyen volt, míg
szíved alatt voltam,
Gömbölyödő pocakodban
sokat forgolódtam?
Mondd el, Anya, milyen volt a
születésem napja,
Gondoltad, hogy ilyen hamar
megnövök majd nagyra?”

/Bartos Erika/

“Torta, torta, ahány torta,
Annyi íz és annyi forma.”

/Bartos Erika/

“Kívánom neked, hogy örökké vágyakozz és remélj, mert vágyak nélkül nem élhetünk.”

/Linn Ullmann/

“Én döntöm el, hány éves vagyok, és nem az anyakönyvi kivonatom.”

/Geszti Péter/

“Azt kivánom születése napján:
Legyen áldás minden gondolatján,
Reggel, este boldogság köszöntse,
Munkájának legyen jó gyümölcse.”

/Zigány Árpád/

“Kenyerem javát még mindig eszem,
az évek múlását észre sem veszem.
Ha van asszonya, egészsége s bora,
semmit sem számít az ember kora.”

/Obádovics J. Gyula/

“Sorsjáték az élet, melynél nem a legnagyobb számokkal nyerjük a legnagyobb összeget.”

/Eötvös József/