Amikor egy rusztikus kiegészítőt szeretnénk elhelyezni otthonunkban, sok mindenre kell figyelnünk: meg kell találnunk a legmegfelelőbb mintát, színárnyalatot, és formákat, hogy összhangban maradhassunk a stílussal, összképpel. A földes árnyalatú, természetes faanyag vásárlása ráadásképp még a pénztárcánkat is megterhelheti, hiszen minél ritkább, egyedibb valami, annál drágább lehet. Szerencsére, nekünk vannak a tarsolyunkban olyan ötletek, melyek segítségével elérhetjük azt az igazán rusztikus hatást, amire vágyunk. 

Ahogy az előző részben (itt), így ezúttal is 10 tippet mutatunk a rusztikus álom létrehozásához:

1. Eltérő betűs feliratok

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
A legjobb ebben az eltérő betűformátumú feliratban, hogy nem igényel sok tervezgetést: a betűknek egyáltalán nem kell ugyanolyan anyagból készülniük, vagy épp egyforma méretűeknek lenniük. Pontosan ez a mozzanat teszi autentikussá és rusztikussá az egész dizájnt, és azt az érzetet kelti, mintha applikálás közben kifogytunk volna az anyagokból, és ,,kiugrottunk” keresni valami mást az út mentén.

2. Fából készült ,,használati utasítás” fürdőszobába

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
Kézmosás. Fogmosás. Fogselymezés. Öblítés.
Emlékeztessük magunkat, és családunk többi tagját (főképp a legkisebbeket) a megfelelő szájhigiénia fenntartására és a fogmosás alapelveire. Ehhez segítséget nyújthatnak ezek az egyszerűen elkészíthető fatáblák- mélybarna festéssel igencsak jól harmonizál a fehér csempével a fürdőszobában.

3. Fakoszorú

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
Igaz, még messze a karácsony, ám ha tökéletes kiegészítőt szeretnénk készíteni, bizony, nem árt, ha már most elkezdünk rajta gondolkodni, megtervezni a dolgokat.
Míg a tűlevelek rendkívül jól mutatnak a karácsonyfán, koszorún a padlón már inkább csak gondot okoznak. Egy egyszerű, fából készült kis dísszel megkímélhetjük magunkat a takarítástól, a helytakarékosságról már nem is beszélve. Letisztult, mégis klasszikus hangulatot teremthet ez a dísz, akár a nappaliba, akár a bejárati ajtóra akasztjuk.
Ha az ünnepeknek vége, nem kell búcsút intenünk ennek a kis kiegészítőnek, ugyanis bármilyen témában, bármilyen alkalomra feldíszíthetjük a későbbiek során is.

4. Lógó vázák

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
Ez az egyszerű ötlet nagyon elegáns, mégsem szükséges túl nagy előkészület vagy bonyolult technikai finomkodás, hogy elkészíthessük. Néhány deszka, akasztók és művirággal tarkított befőttesüvegek használatával könnyedén elérhetjük a fenti kinézetet. Művirágok helyett más, tetszőleges dolgokkal is feltölthetjük az üvegeket.

5. Fémvödör

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
Felejtsük el a terrakotta vagy műanyag cserepeket és szerezzünk be helyettük mini fémvödröket. A fémes szín tökéletes kontrasztot nyújt a különböző növények zöldes színárnyalataival: a természet és az ember alkotta acél összhangja. Edzett és ellenálló, így amikor egyik helyről a másikra szállítjuk, könnyen megkímélhetjük szeretett növényeinket és gyökérzetüket a különböző sérülésektől.

6. A család kezében

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
Ha egy olyan kreatív módszert keresünk, hogy megmutathassuk a családunk összes tagját egyben, megtaláltuk a tökéletes ötletet. Fogjunk egy erősebb deszkát, fessük be a tenyereinket (és a gyerkőcökét is) és adjunk egy hatalmas pacsit a deszkának. Hogy még személyesebbé tegyük, írjuk a lenyomatok alá a ,,tulajdonosa” nevét, így a vendégek tudni fogják, ki melyik nyomhoz tartozik. Előfordulhat, hogy újra kell kezdeni a projektet, ha bővül a család, de egy egyszerű festéssel ez is megoldható.

7. Függőleges raklap vázacsoda

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
Hozzuk be a kinti világot a lakásba/házba ezzel az egyedülálló vázarendszerrel. Tegyünk könnyen kezelhető (nem túl sok törődést igénylő) növényeket befőttes vagy műanyag üvegekbe némi földdel, és adjunk némi fényt, hogy tündökölhessenek. Egy kevés zöld szín csodákra képes otthonunk belső részének felelevenítéséhez.

8. Csak egy fal

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
Öltöztessük fel a szobát fabetétek, deszkák használatával- de csak az egyik falon! Ha ilyen módon fő fallá nevezzük ki szobánk egy részét, megkaphatjuk a rusztikus hatást, amire vártunk, úgy, hogy közben nem vittük túlzásba a dekort, és tökéletesen harmonizál a szoba többi részével. Világos ágyneműkkel, egyszerű, de mégis különleges megvilágítással pedig még kiemelkedőbb lesz a végeredmény.

9. Mosási szervező

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
A zoknik rejtélyes eltűnése az egyik legidegesítőbb mozzanata a mosásnak, de a következő kiemelési technikával pontot tehetünk az ilyen ügyek végére. Ha találunk egy kósza zoknit, csíptessük fel a táblára, hogy ha a későbbiekben előkerül a párja, már könnyedén össze tudjuk őket állítani.
Plusz ötlet családosoknak: Helyezzünk el a táblán befőttesüvegeket is. Ha gyermekünk/gyermekeink nem nézik át a zsebeiket, mielőtt a szennyesbe dobnák ruháikat, tegyük bele az üvegbe az aprópénzeket és egyéb kincseket.

10. Beltéri koszorú

Rusztikus álom otthonunkban- 2. rész
A koszorúkat nem csak az ajtókra lehet akasztani. Egy egyszerűbb koszorú felöltöztetésével egy csöppnyi természetet csempészhetünk a lakásba anélkül, hogy cserepes növényekkel árasztanánk el otthonunkat. A fenti példa mutatja, hogy 3 ablakszerű, rusztikus keretű tükör segítségével még teljesebb lehet az összkép. Jelszó: nagyszerű kinézet, kevés befektetett munka.
Ha tetszett a cikk, lájkold Facebook- oldalunkat -> https://www.facebook.com/otletmania.hu/ hogy még több izgalmas, érdekes tippel találkozhass!