google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

A szélcsengő egyáltalán nem mondható praktikusnak. Sőt, igazából nincsen semmi hasznos funkciója, hiszen csak lóbálja a szél. Mégis, miért jönne jól nekünk egy? Mert igazán jól néz ki, és félórákat el lehet tölteni azzal, hogy csak ülünk és bámuljuk őket. Tulajdonképpen a teraszod pici kis oázisa lehet.

Ezt úgy mondom, hogy nekem sohasem volt szélcsengőm. De ahányszor megláttam egy horrorfilmet, amiben csilingelve halkan megtöri a csendet, fél-egy órákra azt kívántam: bárcsak nekem is lenne! A hamis szélcsengő egy kicsit kilóg a sorból, ugyanis nem csilingel, cserében viszont tényleg nagyon jól néz ki. Ezt mutatom most be Nektek, lépésről lépésre!

Hamis szélcsengő elkészítése

Kellékek:

  • Színes fonalak
  • Karton
  • Nejlon
  • Drót
  • Fogó
  • Olló
  • Vonalzó,
  • Körző
  • Szike
  • Gyöngyök

1. Először rajzoljunk körzővel egy két centi sugarú kört egy kartonpapírra! Ezután húzzunk köré még egy 4 centiméter sugarú kört.

szélcsengő készítése

2. Vágjuk ki a papírt. Szikével lesz a legegyszerűbb.

szélcsengő készítése

3. Fogjunk egy tetszőleges színű fonalat, és csomózzuk rá a karikánkra! Ezután szépen fonjuk vele körbe az egészet, a végére pedig ismét kössünk csomót! Annyiszor ismételjük meg, ahány „csengettyűt” szeretnénk. Lehet használni különböző színeket, de akár egységes is lehet, ez teljesen Rád van bízva.

szélcsengő készítése

4. Fogjunk egy drótot, és a fogóval hajlítsuk be mindkét végét. Akasszuk össze a két kampót és kapunk egy fémkarikát.

szélcsengő készítése

5. A karikát tekerjük be nejlonzacskókkal. Ügyeljünk rá, hogy végig feszesen húzzuk, ne lötyögjön!

szélcsengő készítése

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

6. Ezután válasszunk ki egy tetszőleges színű fonalat, és tekerjük körbe, hasonlóan az apróbb karikákhoz.

szélcsengő készítése

7. Ezután kezdődhet a végső fázis. A karikákat csomózzuk fel a keretünkre, lehetőleg azonos színű fonallal, különböző hosszúságokra. A képen 7,5 cm-el indítanak.

szélcsengő készítése

8. Fűzzük át a gyöngyöt a cérnán, mielőtt még a kerethez rögzítenénk a fonal karikákat.

szélcsengő készítése

9. Ismételjük meg az előző hadműveletet, de növeljük a kerettől való távolságot. A képen a következő érték 15 centiméter. Itt se hagyjuk ki a gyöngyöt a mulatságból!

szélcsengő készítése

10. Mire észbe kapunk, már minden fent lóg a kereten, és készen is vagyunk!

szélcsengő készítése

KÉSZ!

Mellékeltem egy videót is, amit segítséget tud nyújtani Nektek, ha elakadtatok volna valahol:

Amennyiben egyéb kreatív ötletre vágytok, látogassatok el weblapunkra, biztos találtok kedvetekre való elképzelést!

 

Ha bármilyen kérdésetek, kérésetek, észrevételetek vagy ötletetek van, bátran tegyétek fel itt, vagy Facebookon!

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon és Pinteresten, ahol további érdekes ötleteket találsz!

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0