google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

A XX. század egyik (ha nem a legnagyobb) feltalálójaként számon tartott Nikola Tesla neve a mai napig összeforr több, józan ésszel szinte felfoghatatlan kísérlettel, konteóval, és felfedezéssel. Találmányai, mint a rádió, és a váltóáram, a mai napig meghatározzák mindennapjainkat. Sok elgondolása azonban csupán papírra vetett terv maradt: pénz hiányában, vagy az ellenérdekelt felek (khm, Edison) furkálódása miatt nem valósulhattak meg, vagy félbemaradtak. Van olyan is, ami még mai szemmel is annyira futurisztikus, hogy egy sci-fiben is simán megállná a helyét.

 

Nikola Tesla a mai Horvátország területén, Smiljanban született 1856. július 10-én. Tanulmányait a grazi és a prágai műegyetemen végezte. Egy ideig kis hazánkban Budapesten élt, ahol megalkotta a váltóárammal meghajtott motort, és megfogalmazta a forgó mágneses mező elvét, ezzel pedig letette a váltóárammal működő gépek alapjait. Európai körútja után végül 1884-ben Amerikába hajózott, mivel Edisonnal akart dolgozni. Végül pénzügyi viták miatt elváltak útjaik, kapcsolatuk pedig legendásan megromlott. Világnézetük, és az élethez való hozzáállásuk is különbözött, főleg a váltóáram kontra egyenáram harcuk durvult el. Bár Edisonnak rengeteg szabadalma volt, ami a mai napig hatással van társadalmunkra, és a mindennapi életünkre, nem szabad elfeledkeznünk Tesláról sem, akinek rengeteget köszönhetünk.Tesla talámányai
 

Tesla hihetetlen találmányai – 1. Vezeték nélküli energia

Körülbelül 120 évvel ezelőtt az 1893-as chicagói világkiállításon Tesla egy olyan ötlettel állt elő, ami vezeték nélkül továbbította volna az áramot az eszközökbe. Aztán 1901-ben szerzett elég pénzt a J. P. Morgantől, hogy meg is valósítsa terveit: egy 56 méteres tornyot épített, ami képes lett volna képeket továbbítani, és telefonkapcsolatot létesíteni a hajókkal. Később a forrás elapadt, így a tornyot végül lebontották.

Tesla talámányai

Tesla hihetetlen találmányai – 2. Röntgensugarak

Tesla 1887-ben kezdett el az iránt behatóan érdeklődni, miként lehetne megkönnyíteni a radiológusok munkáját azzal, hogy betekintést nyerhessenek az emberi testbe anélkül, hogy fel kelljen vágni őket. Technikai publikációiból kiderül, hogy egy olyan speciális egyelektródás csövet fejlesztett ki, amelyben nem volt céltárgyként elektróda. Később Tesla sok kísérletet végzett, bár az eredményeit nem publikálta, de figyelmeztette a tudományos közösséget a kockázatokra. Később, 1895-ben Willhem Röntgen, német fizikus felfedezte a röntgensugarat.

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

Tesla talámányai

 

Tesla hihetetlen találmányai – 3. Halálsugár

1930-ban Tesla, a maga által „békesugárnak” nevezett, valójában halálos sugarat tervezett, ami egyfajta kínai falként védte volna a lakosságot, és képes lett volna tízezer ellenséges repülőgépet is elpusztítani, akár 400 km-es távolságból. Az USA kormánya elutasította a terveket, de a Szovjetunió heves érdeklődést mutatott a halálsugár iránt. Végül szerencsére soha nem építették meg, sőt, azt sem tudni, mi lett a tervrajzokkal, mert sohasem kerültek elő.

Tesla talámányai

Tesla hihetetlen találmányai – 4. Robotika

Tesla egy olyan világról álmodott, amelybe az embereket intelligens gépek veszik körül, a munkát pedig biztonságosan, és hatékonyan elvégzik. 1898-ban bemutatott egy távirányítású csónakot, amit sokan a robotika születésének tartanak. A jövőt úgy látta, hogy megjelennek az intelligens autók, és a robotok, ebben pedig nem is tévedett sokat – elég csak a nem véletlenül Teslának nevezett autógyártóra gondolni.

Tesla talámányai

Tesla hihetetlen találmányai – 5. Földrengés gép

1893-ban Tesla szabadalmaztatott egy gőzmeghajtású rezgésgerjesztő gépet, amelynek célja az volt, hogy egy folyamatos fel-le mozgással állítson elő elektromosságot. Később, 1898-ban aztán Tesla egy kis, oszcilláló készüléket telepített az irodája közelébe, ami olyan heves mozgást generált, hogy minden össze-vissza röpködött. Felismerve azt, hogy mekkora terrort okozhat a találmánya, egy kalapáccsal szétverte, és utasította az alkalmazottakat, hogy titkolják el a kiérkező hatóságok elől a földrengés valódi okát.

Tesla talámányai

 

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0