google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

A sörkészítés egyszerűbb házilag, mint gondolnánk. A tegnapi posztban írtam arról, hogyan lehet túlélni a másnapot, és feltámadni a harmadik napon. Most azt a témát járjuk körül, hogy hogyan lehetünk másnaposak!

Végül is az első bekezdés némi javításra szorul, ugyanis a házi sörtől kevésbé leszünk másnaposak (ha jól készítjük), mint a mindenféle adalékanyagokat tartalmazó, kommersz söröktől. A sörfőzés nagyon egyszerű, sem előképzettség, sem tudás nem szükséges hozzá!

 

Sörkészítés házilag – 1. Fertőtlenítés

Az egyik legfontosabb lépés. Alaposan suvickoljunk el minden eszközt, amit használni szeretnénk, és érintkezik a sörrel. Mindenféle kemikáliát, mosószert, és fertőtlenítőszert alaposan öblítsük le, ha lehet, mossuk is át őket újból. Fontos, hogy ne romoljon meg a sörünk, mert akkor minden mehet a kukába!

Sörkészítés házilag – 2. A sörlé elkészítése

A recept Muntons sörsűrítményhez készült, ez pedig most 23 literhez van igazítva, de hogy finomabb ízeket kapjunk, kevesebb, úgy 18-20 litert főzünk le belőle. Ez azért elég lesz pár napig.

 

Először is állítsuk a konzervet egy lábas vízbe és körülbelül 10 percig melegítsük. Ezután bontsuk fel (vigyázzunk, nehogy megégessük magunkat) és öntsük az erjesztőtartályba.

 

 Sörkészítés házilag
Ezután adjunk hozzá 1 kg cukrot. Ez 23 literre vonatkozik, de mi sűrűbbre csináljuk a sört, tehát ha gyengébb százalékot szeretnénk elérni, csökkentsük a mennyiséget.
 Amennyien komlót is használunk, forraljuk fel 2-3 deci vízben. A forralási idő a komló minőségétől függ: ha aromakomlót használunk, elegendő 15 perc, ugyanakkor a keserűkomlónak 30-45 perc is szükséges.
Sörkészítés házilag
Ízlés szerint ötvözhetjük a kettőt: először a keserűkomlót főzzük fél óráig, majd az aromakomlót hozzáadva további negyed órát forraljuk őket együtt, hadd érjenek össze az ízek. Ezután adjuk hozzá a malátasziruphoz.
Sörkészítés házilag
Keverjük el az egészet 3 liter forró vízzel, úgy hogy a cukrunk feloldódjon.
 Sörkészítés házilag
Ezután jön az élesztő: ha szárazélesztővel dolgozunk, el kell, hogy keverjük egy kevés, cukros vízzel, és várjunk addig, amíg felfut. Ügyeljünk rá, hogy a poharunk tiszta legyen.
Engedjük fel annyi hideg vízzel az egészet, hogy kívánt mennyiségű legyen (esetünkben 18-20 literig). Szépen adjuk hozzá a felfutott élesztőt, majd alaposan, gyors mozdulatokkal keverjük fel a kész sörlevet.
Sörkészítés házilag

Sörkészítés házilag – 3. Főerjedés

Szorosan zárjuk le a tartályt úgy, hogy sehol se szeleljen, tehát ne kapjon levegőt. Ha van csap a tartályon, mérjük meg a sörlé sűrűségét, és fokoljuk meg. Ha nincsen, akkor még lezárás előtt vegyünk mintát a sörből, egy előzőleg fertőtlenített eszközzel. Az eredményt írjuk fel valahová.
De, kérdezhetnénk magunktól, hogyan is mérhetjük meg a sörlé sűrűségét? Ha rendelkezünk fajsúlymérővel, akkor töltsünk meg – a hitelesítésnek megfelelő hőmérsékletű- sörlével a mérőhengert és tegyük bele a mérőt. Pörgessük meg kicsit és – lehetőleg alulról nézve – olvassuk le a skálát.
Ha refraktométert használunk, cseppentsünk elegendő mennyiségű mintát az eszközre, majd fél perc után – amennyiben hőmérséklet-korrekciós eszközt használunk – olvassuk le az eredményt, és jegyezzük le. Ez lesz a kezdeti fajsúly.

Ezután rögzítsük a kotyogót és ha van rá mód, a hőmérőt is, a kotyogóba pedig engedjünk vizet.

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

A sört lehetőleg olyan helyre rakjuk, ahol a hőmérséklet 18 és 25 Celsius fok között van, ez a legideálisabb.

Az élesztőnk 24 órán belül elkezd dolgozni, amit a kotyogó bugyogásából tudunk meg. A kotyogóban minden esetben kell, hogy legyen víz. 5-7 nap után a bugyogás csillapodik. Ezután ismét meg kell mérnünk a sűrűségét. Ezt csak csapos tartállyal tudjuk megtenni.

Ha a sörlé megfelelő mértékben megerjedt, megkezdődhet a palackozás. Általában 1,010 fajsúlypont alá kell erjeszteni.

Sörkészítés házilag

Sörkészítés házilag – 4. Palackozás, utóerjedés

Az üvegeket mossuk el, ha kell üvegmosó kefével távolítsuk el a nagyobb szennyeződéseket, majd alaposan öblítsük ki őket. Eztán fertőtlenítsük el az üvegeket és minden egyéb szerszámot.

Minden üvegbe rakjunk az adagolási útmutatónak – vagy a kívánt szénsavasságnak – megfelelő erjesztőcukorkát. Ha nincsen, használjunk natúr szőlőcukrot, kristálycukrot is.

Ha van csap a tartályon, illesszük a csapra a palackozósegédet. A segédet rakjuk az üvegbe és óvatosan, lassan töltsük fel sörrel, úgy, hogy 3-4 centiméternyi szabad hely maradjon az üveg nyakánál. Csap hiányában használjunk fejtőcsövet!

Arra mindkét módszer alkalmazása esetén figyeljünk, hogy a tartály aljáról ne szívjuk fel a leülepedett élesztõt!

A koronázókészülék segítségével erősen rögzítsük a koronazárakat kivéve, ha csatos üveget használunk. Ezután jön a legnehezebb, ugyanis négy hétnyi erjesztés következik.

Sörkészítés házilag – Fogyasztás

A legjobb fázisa az egész sörfogyasztásnak: a sört felállítva hűtsük le, a leülepedett sörélesztőt pedig hagyjuk az alján. Amúgy ezt is meg lehet inni, de kicsit erőteljes az aromája. Ha a sör kicsit zavaros is, ne zavarjon minket, ez általában a házi készítésű söröknél jellegzetes.

Ezután hívjuk meg a haverokat, barátokat egy igazi házisör bulira!

Ti ittatok már házi sört? Van kedvenc sörmárkátok?

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0