google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

Télen, kora tavasszal szinte menetrendszerűen jön a nátha, a köhögés és a megfázás igazi szezonja. Ez azért is van így, mert a testünk felhasználta a készleteit, fáradékonyak vagyunk, és lassúak, ez pedig felengedi a sorompót a baktériumoknak, és a vírusoknak.

Már sok helyen megírtam, mennyire várom a tavaszt, de el kell ismernem, hogy ez az átmeneti időszak talán a legnehezebb. Köhögő, prüszkölő embereket látok a buszon, a boltokban, a bankban és úgy unblock mindenhol, és kétségbeesetten próbálom elkerülni, hogy én is megfertőződjek (eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel). Számos módszer van, amivel felkészíthetjük testünket a nagyfokú támadásra, és van amit ezek közül én is alkalmazok már egy ideje.

influenza ellen

Fontos a megelőzés

A legfontosabb, hogy felkészítsük az immunrendszerünket a nehéz időszakra így jó, ha már ősszel elkezdünk szedni különféle vitaminokat, amik támogatják a működését. Fontos, hogy elegendő mennyiségű C-vitamint juttassunk a szervezetbe, illetve a cink is erősíti testünk védekezőképességét. E mellé érdemes sok zöldséget, és gyümölcsöt is fogyasztani, hogy ne csak mesterséges anyagokat juttassunk a szervezetbe. Az egyik legjobb vírusülő szer a fokhagyma, illetve a gyömbér. Ha ebből hetente néhány alkalommal fogyasztunk, nagy probléma nem érhet minket.

A csukamájolaj is jó ötlet lehet, hiszen rengeteg omega3-zsírsavat tartalmaz, ami aranybánya az immunrendszerünknek.

influenza ellen

Védőoltás: igen vagy nem?

A védőoltás téma egy igazi darázsfészek. Vannak, akik teljesen egyetértenek vele, vannak akik ellenzik, azonban hidegen senki sem hagy.  Tény, hogy az influenzaellenes védőoltások nem tudnak olyan széles spektrumban védelmet nyújtani, mint ahogyan a vírustörzsek mutálódnak, hiszen évről-évre változnak, ezzel pedig lehetetlen lépést tartani. Viszont az is tény, hogy ha egy olyan vírustörzs próbálja megtámadni a szervezetet, ami ellen az illető oltatott, akkor védettséget élvez.

 

influenza ellen

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0

A megfázás nem influenza

A megfázást és az influenzát gyakran összekeverik. A megfázás jellemző tünete általában a nátha, és a torokfájás, gyengébb lefolyású, míg az influenza sokkal intenzívebb. Amikor este lefekszik az ember, és reggelre erős végtagfájdalommal, magas lázzal, ne adjisten hidegrázással ébred, akkor valószínűbb, hogy influenzavírus támadta meg.

Az influenza cseppfertőzéssel terjed, köhögés, tüsszentés vagy beszéd közben jut egyik emberről a másikra. Ha valaki tüsszent, az apró cseppeket 160 km/h-s sebességgel küldi szét a környezetébe. A vírusok azonban csak azt fertőzik meg, akinek az immunrendszere le van gyengülve, ezért is hangsúlyozzák sokszor, hogy fontos a megelőzés.

influenza ellen

Gyógytea

Az influenzaellenes gyógytea receptjét a neten találtam, és változtatás nélkül közlöm:

40 g földitömjéngyökér (Pimpinellae radix), 30 g kerti kakukkfű (Thymi herba), 20 g magyallevél (Ilicis folium) és 10 g ökörfarkkóró-virág (Verbasci flores) alkotja a keveréket.

Ezeket gyógyszertárakban is összeállíttathatjuk. Egy teáskanálnyi teakeveréket öntsünk le egy csészényi forrásban levő vízzel, hagyjuk állni 5 percig és szűrjük le. Reggelente és délutánonként egy-egy csészével igyuk édesítés nélkül vagy mézzel. A kúra időtartama 3-4 hét legyen.

influenza ellen

Kezelés

Nem érdemes túlságosan siettetni a gyógyulást, ha tudunk, kérjünk egy kis szabadságot, és dőljünk le az ágyba. A betegségeket szó szerint ki kell feküdni, és hagyni kell, hogy a szervezet maga küzdje le a kórokozót. Sok pihenéssel és kellő folyadékfogyasztással segíthetjük ezt a folyamatot.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: mivel az influenzát vírusok okozzák, antibiotikus kezelésre nincs szükség!

Van, aki teljesen a homeopátia, és a természetesség híve, én valahol a kettő között Svájcot játszok: szerintem a kettő kombinációjával lehet elérni a legjobb gyógyulást. (Bár a homeopátiával kapcsolatban vannak ellenérzéseim.)

Tehát tüneti kezeléssel enyhíthetjük kellemetlen panaszainkat. Izomfájdalmainkat csökkenthetjük fájdalomcsillapítókkal. A párásító-készülékek könnyítik a légzést, az orrspray pedig cseppfolyósítja az orrváladékot, így könnyebben megszabadulhatunk attól. A forró fürdő is jó szolgálatot tehet: mesterséges lázként megnehezíti a vírusok dolgát. Torkunkat tartsuk folyamatosan melegen egy sállal!

Nektek van valami tuti tippetek a betegség leküzdésére?

google.com, pub-6215625291739348, DIRECT, f08c47fec0942fa0