Az apaság bizony olykor nagy kihívás elé tudja állítani a férfiakat, amik próbára teszik az idegeiket, és megkérdőjelezik az összes döntést, amit addig hoztak. Ezek teljesen természetes folyamatok, amik mindenkiben lezajlanak, így nem kell kétségbeesni: igyekszünk eloszlatni a kételyeket, és megnyugtatni titeket, hogy mindent jól csináltok!

Van, hogy úgy érzed, hogy hibát követsz el

Időről-időre elgondolkozol azon, hogy vajon miért a gyerek van az első helyen? Nem probléma, sok apa küzd ilyen gondolatokkal, ezek teljesen természetesek, és (remélhetőleg) hamar elszállnak. Jó, ha ilyenkor az ember eszébe jut, milyen volt önfeledt kamasznak lenni, és azóta mennyit változott az élete. Szánj rá tíz, húsz percet, hogy egyedül tudj maradni, és töprengj egy kicsit!

Amit minden apának tudnia kell

Az utazás nem feltétlenül káosz

Sokan gondolják, hogy nem érdemes gyerekkel belevágni egy hosszabb útba, mert biztosan hisztizés lesz a vége, de elég, ha csak jól lekötöd őket. Kisebb korban talán végigalussza az utat, vagy ha már nagyobb, előtte nap érdemes jól kifárasztani, és kevesebb ereje marad a sírásra. Ha ez nem jön össze, jót tud tenni a mesekönyv, vagy kitalálós játék, de ha minden kötél szakad, akkor ott van a tablet és a Candy Crush.

Amit minden apának tudnia kell

Próbálj felnőtt maradni

Szépen tud egymás mellett mutatni az apuka, és a gyerek, ha mindketten egymás mellett hisztiznek. Azonban van egy lényeges különbség: egy kétéves kislánynak van joga hisztizni, neked nincs.

Persze, ha nem kapod meg a csokidat, akkor minden jogod megvan hozzá!

Fogadd el a segítséget

Van egy furcsa időszak aközött, amikor már rábízhatod valakire a gyereket és amíg szülőként valójában rá mered bízni másra. Utóbbi általában jóval később tudatosul, mint ahogy kéne. A fáradtság és a frusztráció összeadódik, és valójában már jóval azelőtt szükséged lenne egy kis gőzkieresztésre, mielőtt felfognád. Próbálj meg minél több időt együtt tölteni a pároddal, menjetek el moziba, vagy koncertre!

Amit minden apának tudnia kel

Nincsen baj a használt ruhákkal

Más gyerekein látod a vadonatúj 20-as Nike cipőt, ami alsó hangon tizenötezer volt, de a te gyerekeden csak egy noname cipő van, amit a kínaiban vettél? Ne legyen lelkiismeret furdalásod, hiszen úgyis hamar kinövi! Ráadásul nem csak a babának praktikus használt ruha beszerzése, hiszen lehet, hogy neked is párszor át kell öltöznöd a nap folyamán.

Tartsd a kapcsolatot a barátaiddal

Jó, ha a gyerek és a család körül forog minden, de szánj időt a barátaidra is! Néha igazán megengedheted magadnak, hogy kiereszd a gőzt néhány üveg sör felett, és panaszkodj egy kicsit, hogy másnap (vagy harmadnap) már megújult emberként térj vissza a régi kerékvágásba.

Amit minden apának tudnia kel

Apa vagy!

Egy gyereket indítotok el a felnövés rögös útján, és ez tele lesz mindenféle viszontagsággal. Éreztesd vele, hogy ha szüksége van rád, mindig ott vagy neki, legyen szó akár tanácsról, akár pénzbeli segítségről. Próbálj meg barátként tekinteni rá, és néha elmondani neki, ami a te lelkedet is nyomja, így törekedj a bensőséges kapcsolat kialakítására. Mindezek mellett azonban a legfontosabb az, hogy próbálj meg önmagad maradni!

Amit minden apának tudnia kel